Hegyek Jézus Krisztus életében

A Biblia szerint Isten egyszülött Fia gyakran tartózkodott különböző hegyeken, földi életének fontos eseményei köthetők Galilea és Júdea magaslataihoz. Ezt már eddig is több hegy kapcsán megemlítettem, az alábbiakban csupán összefoglalom a Názáreti életében a hegyekhez kapcsolódó eseményeket.

Az időben első két "hegyes" esemény Jézus megkísértéseihez kötődik. A sátán előbb a jeruzsálemi Sion hegyén álló Templom párkányára állította Jézust, és arra buzdította: vesse le magát, hiszen Isten Fia lévén nem eshet bántódása. Ezt a próbát Jézus istenkísértésnek nyilvánította, és megtagadta (Máté 4:5-7, Lukács 4:9-13). Ezt követően a kísértő egy magas hegyre vitte fel Jézust, hogy a világ minden országának dicsőségét megmutatva saját imádására csábítsa őt (Máté 4:8, Lukács 4:5). A hegy a hatalom helyét jelképezte, ahonnan lenéz az ember, és mindent lát. Ahogyan Ábrahám látta a földet, és az neki adatott örökségül (1Mózes 13:15), úgy Jézusnak is látta a világ összes országát, amit a sátán felkínált számára. Ám az Úr tisztában volt, mit jelentene az alku elfogadása, és kategorikusan nemet mondott: "Távozz tőlem, sátán!", magyarul "Takarodj!" (Máté 4:10, Lukács 4:8).

(A VII. századig visszanyúló hagyomány szerint a megkísértés hegye az újszövetségi Jerikó mellett fekvő, rendkívül meredek falú Dzsebel-Kuruntul nevű hegy volt. Bár egyes kézirat-változatok szerint az ördög az űrbe ragadta el Jézust, hiszen csak onnan látható a föld összes országa, ám a legmegbízhatóbb források az 'orosz (hegy) szót használják. A Lukácsnál szereplő "egy szempillantásban" kifejezés is valamilyen szellemi megnyilatkozásra utalhat, és nem pusztán fizikai látványra, így a fenti eseménynél nem a színhely volt a legfontosabb tényező.)

A harmadik hegyekhez kötődő esemény szintén az ördög tevékenységéhez kötődik: a feldühödött vallásos názáretiek egy városuk melletti szakadékba akarták lökni Jézust, miután ő bejelentette, hogy "ma teljesedett be az Írás a ti fületek hallására" (Lukács 4:29). Ezek az igék nyilvánvalóvá teszik, hogy a sátán a természet más jelenségeihez hasonlóan (pl. villámlás, viharos szél, áradás) a hegyeket is fel tudja használni gonosz munkája során.

Amikor Jézus Júdeából Galileába tartott, Sikem közelében, Jákob kútjánál beszédbe elegyedett egy szamariai asszonnyal. Miután leleplezte az asszony szívének titkait, ő - felnézve a mellettük magasodó Garizim-hegyre - felvetette a kor kedvelt teológiai kérdését: ezen a hegyen vagy Jeruzsálemben kell-e imádni az élő Istent (János 4:20). Jézus válaszában rádöbbentette őt arra, hogy alapvetően nem a földrajzi helyszín számít, hanem az, hogy az imádás szellemben és igazságban történik-e. Más bűneik mellett a szamaritánusoknak valószínűleg a Garizim-hegy tiszteletéből is meg kellett térniük.

Jézus még szolgálatának elején egész éjszakát töltött magányos imádkozással egy meg nem nevezett galileai hegyen (Lukács 6:12). Reggel felhívta magához követőit, és a hegyen választotta ki közülük a tizenkét apostolt (Márk 3:13). Már korábban is látható, hogy Jézus magányos helyre vonult félre - "kora reggel, még szürkületkor felkelve kiment, és elment egy puszta helyre, hogy ott imádkozzon" (Márk 1:35) -, ám az apostolok kiválasztásánál még többet időzött az Atya jelenlétében. Erre egy magányos, a civilizált világtól távol eső hegycsúcs volt a legalkalmasabb helyszín.

Valószínűleg szolgálatának második részében hangzott el a híres Hegyi beszéd (Máté 5:1,8:1), a "Hattin szarvainak" is nevezett Boldogmondások-hegyén, a Genezáreti-tó északi partján. Ez a helyszín az Úr kedvelt tartózkodási helye lehetett, ahol ideális külső körülmények között taníthatta a tömegeket. A hegy oldalának formája ugyanis leginkább egy római amfiteátrumhoz hasonlítható: a természetes ív mögött a Genezáreti-tó vize felerősíti a hegytetőn beszélő személy hangját, ami így nagy távolságból is hallható.

Az akusztikai hatás mellett valószínűleg szellemi-lelki szempontok is vezérelték Jézust, amikor Isten királyságának "alkotmányát" egy hegyről hirdette ki tanítványainak. Ez a tette párhuzamba állítható a Sínai-hegyi törvényadással: "a Törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett" (János 1:17). "A helyszínen a zarándokok nagy részét ma is csodálatos érzelmi felemelkedettség ragadja magával, különösen, amikor először állnak meg ezen a helyen. A szemlélő úgy érzi, mintha a föld és az ég atmoszférája, s a hárfaalakú tenger víztükre megőrzött volna valami izgalmas hangulatot Jézus életéből" (Németh Sándor: A keresztény hit szülőföldje, Galilea).

A hegyek nemcsak helyszínként, hanem jelképként is szerepet kaptak Jézus Krisztus tanításaiban és próféciáiban. Követőinek közösségét, az Egyházat hegyen épült városhoz hasonlította (Máté 5:14), Isten beszédének megcselekedését pedig a kősziklán való építkezéshez (Máté 7:24-25, Lukács 6:47-48). Több alkalommal beszélt tanítványainak a hegyeket mozgató hitről is (Máté 17:20,21:21, Márk 11:23). Használta az Ószövetségben gyakran megjelenő, hegyek között elveszett juh szimbólumát (Máté 18:12). Eszkatologikus tanításaiban pedig a hegyek közé menekülés idejéről szólt, egyrészt tanítványainak (Máté 24:16, Márk 13:14, Lukács 21:21), másrészt az őt sirató jeruzsálemi asszonyoknak (Lukács 23:30).

János apostol számol be Jézus egyik legnagyobb csodájának, az első kenyérszaporításnak a helyszínéről: "felment pedig Jézus a hegyre, és leült ott tanítványaival" (János 6:3). Minderre a Genezáreti-tó partján került sor, a hagyomány szerint a Tabgának nevezett helyen. A vele levő ötezer férfi és családjaik fáradtak voltak és éhesek. Az öt kenyér és a két hal megszaporítása és a tömeg jóllakatása akkora csodálatot váltott ki az emberekből, hogy Jézust azonnal királlyá akarták tenni. Ezt látva Jézus utasította tanítványait, hogy szálljanak hajóba és evezzenek át a túlsó partra, ő pedig egymagában felmászott a hegyre, hogy ismét imádkozzon (Máté 14:23, Márk 6:46, János 6:15). Miután beesteledett, a hegyről Jézus látta a tó közepén a szembe fújó széllel vesződő tanítványait, majd lejöve a hegyről hozzájuk ment a vízen járva. Ezt a természetfeletti tettet Jézus életében ismét több órás ima előzte meg egy hegyen.

Máté apostol feljegyzi, hogy a második kenyérszaporításra is egy a Genezáreti-tó partján fekvő hegyen került sor (Máté 15:29), elképzelhető, hogy ugyanott vagy nem messze, mint az első alkalommal. Jézus ezúttal 4000 férfit és családját lakatta jól hét kenyérből és néhány halból.

A gadarénus megszabadítása a Genezáreti-tó keleti partján található egyik hegyen történt. Ez az ember "éjjel-nappal mindig a hegyeken és sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdalva" (Márk 5:5), démonizáltsága olyan fokú volt, hogy elkergették a lakott helyekről. Amikor Jézus teljhatalommal kiűzte belőle a több ezer gonosz szellemet, valószínűleg azért engedte meg, hogy azok a hegyen legelő disznókba menjenek, nehogy széttépjék a szerencsétlen férfit szabadulása közben (Márk 5:11, Lukács 8:32).

Jézus színeváltozására is egy "magas" és "szent" hegyen került sor (Máté 17:1, Márk 9:2, Lukács 9:28, 1Péter 1:18). (A hagyomány szerint a Tábor-hegyen, az újabb kutatások alapján a Hermon térségében.) Ettől a természetfeletti eseménytől kezdve szolgálatában irányváltás történt: a Jeruzsálemben beteljesedett engesztelés és a megváltás került előtérbe. Ezen a távoli, északi hegyen tehát ismét nagyon fontos kijelentést kapott Atyjától, illetve Mózestől és Illéstől.

Az Olajfák-hegyéhez több fontos esemény is kötődik: Jézus többször éjszakázott itt jeruzsálemi látogatásai idején (Lukács 21:17, János 8:1), innen küldte el tanítványait, hogy szamarat hozzanak neki Zakariás próféciájának betöltéséhez (Máté 21:1, Márk 11:1, Lukács 19:29), és innen vonult be dicsőségesen Jeruzsálembe (Lukács 19:37-38). Az Olajfák-hegyén hangzottak el az utolsó időkre vonatkozó tanításai (Máté 24:3, Márk 13:3, Lukács 22:39), és a közös dicséreténeklést követően az Olajfák-hegyének tövében gyötrődött vércseppeket verejtékezve (Máté 26:30, Márk 14:26). Feltámadását követően pedig erről a hegyről ment fel a mennybe (Apostolok Cselekedetei 1:12).

Jézus gyermekkorától kezdve feljárt Jeruzsálembe a vallási ünnepekre. A Messiás lába sokszor érintette a Sion hegyét, ahol az egybegyűlteknek többször kijelentette, hogy ki Ő valójában, és több nagy csodát is tett. Jézus Krisztus keresztre feszítése és halála szintén egy magaslaton, a Golgotán történt, nem messze attól a helytől, ahol Ábrahám kész volt feláldozni legkedvesebb fiát.

Jézus feltámadását követően egy angyal azt közölte tanítványaival: "Íme, előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt" (Máté 28:7). A tizenegy tanítvány el is ment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. (Bár az Ige nem közli azt, hogy ez melyik hegy volt, egyes Biblia-kutatók szerint a Boldogmondások hegye lehetett a Genezáreti tó partján.) Jézus Krisztus, a menny és föld Ura erről a hegyről hirdette ki a "Nagy küldetés" parancsát az apostoloknak (Máté 28:16-20). Bár ezt követően még többször találkoztak, és mennybemenetelének is szemtanúi voltak, Máté apostol mégis ezzel a hegyi eseménnyel zárta evangéliumát. Az Apostolok Cselekedeteiben ugyanis a Galilea hegyén elhangzott Nagy küldetés beteljesedésének kezdetéről olvashatunk.

Ahogy Mózes életében is sorsdöntő történések kapcsolódtak hegyekhez, úgy Jézus is hegyeken kapott kijelentést az Atyától, egy hegyen proklamálta Isten királyságának alkotmányát (Hegyi beszéd), hegyeken tett számos nem közönséges csodát, egy hegyen változott el Isten dicsőségétől, számos alkalommal hegyeken és hegyekről tanított, egy magaslaton halt meg, egy hegyről küldte el követőit, hogy folytassák Isten tervének végrehajtását, és egy hegyről költözött fel a mennybe. Mindezt nem önkényesen tette, hisz mindig, mindenben Isten akaratát követte. Az Atya úgy látta jónak, hogy ezekre a fontos eseményekre Galilea és Júdea hegyein kerüljön sor. A Messiás életével, halálával és feltámadásával, illetve a Sion hegyének i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásával Isten Izrael földjére és hegyeire vonatkozó tervének első szakasza lezárult. De csak az első szakasza.

Vissza a menübe