Kéktúra a Börzsönyben (1998. július 12.)

A '98-as foci világbajnokság döntője napján vágott neki 11 fős csapatunk, hogy az esővel és széllel megmérkőzzön... S bár az elején még a rossz idő vezetett, de a végén mi győztünk!

Reggel hétkor cseng a vekker. (Ami persze nem igazi vekker, hanem Szilárdtól kapott, rádiójelekkel vezérelt digitális ketyere, de ez most lényegtelen.) Kipattanok az ágyból, 10 perc múlva készen állok az indulásra. Ilyen simán még soha nem ment... Mit tesz a jó előkészítés!

Nyolc óra, Nyugati-pályaudvar. Gyülekezik a csapat. Mindenki mosolyog, lelkesen beszélgetünk. Ekkor még nem sejtjük, mi vár ránk... Ezután 75 perces vonatozás következik Nógrád vasútállomásig. Megérkezve pecsételünk a kéktúra-füzetbe, majd a rajt: esik az eső. Esőköpenyt elő (már akinek van), fotózás, indulás!

A nógrádi vár jobbra el. A falu után aranyló árpamező és sok-sok kereszt... Az eső meg csak esik. Átkelünk a Fekete-patakon, kék jelzés a jobb oldali fűzfán, aztán semmi. Elvesztettük a kék jelzést!

A csapat pihen, a túravezetők pedig kétségeskedve (de kétségbe nem esve) kutatnak. Hova lett az a fránya jel?! Elindulunk északnyugati irányban, az út saras, jelzés továbbra sincsen. Poénok repkednek, de a vezetők homlokán megjelennek az első ráncok. Megyünk tovább. Pár perc múlva egy nagy réten lyukadunk ki, ami nem lehet más, csak a Bika-rét. Hát, jól elkavartunk, de legalább tudjuk, hol vagyunk.

Innen továbbmenve hamarosan el kell érnünk a zöld jelzést! Öt perc, tíz perc... Útkereszteződés: jobbra vagy balra? Inkább jobbra. Húsz perc... Patakpart. A2 túravezető eltűnik a parti bozótosban. Várunk. 10 perc után gyorsan rezgő hangszálaink jellegzetes akusztikai jeleket hoznak létre torkunkban (kiabálunk), válasz nincs. Várunk tovább.

Már épp mentőexpedíciók kiküldését fontolgatjuk, amikor végre feltűnik András. Ám az út továbbra sincs meg. Pedig ott kell lennie valahol a patak mögött! Továbbmegyünk. Öt perc múlva megvan a zöld jelzés, rá fél percre a kék is (Fil 4:6)... Innen már sínen vagyunk. Irány a Csóványos!

Kapaszkodó a Semmelweis-forrásig, ott tízórai. Kisüt a nap, gyönyörű idő van! Aztán elindulunk, fel a Saj-kúti-bércen. A kilátás egyre szebb: balra a Naszály tömbje, előttünk a Visegrádi-hegység meredek északi oldala, távolban a Mátra (!) csúcsai. Ráadásul még gombát is találunk (5 db kézigránát formájú őzlábgombát), megvan a holnapi reggeli.

A Foltán-keresztnél balra fordulunk: már csak 2 km a csúcs! Az út egyre meredekebb, a bükkös egyre szebb, az ösvény fantasztikus: zöld puha pázsit, két oldalán hullámzó fűtenger. Feltűnik a csúcs! Mindjárt ott vagyunk!...

Csóványos, 938 m. Elégedett csapat. Előttünk a 20 m magas beton geodéziai torony (kilátó), másszunk hát fel! A tető alatt gyanúsan erős zúgás. Mi van itt?! Kimászunk. Hát, itt bizony fúj a szél. (És akkor még finom voltam.) A3 túravezető a széllökésektől tartva mindenkinek azt tanácsolja, hogy kapaszkodjon a korlátba, ahogy csak tud!!! A tanács nyitott szívekre lel... A panoráma itt még fantasztikusabb: előttünk a Dunakanyar, Nógrád, Dél-Szlovákia! Sőt, egészen a nyitrai hegyekig látni! Ám fényképezni csak a tető alól lehet.

Miután mindenki épségben leér, irány a Nagy-Hideg-hegy. Útközben szép sziklaalakzatok és sokféle jel: K, K+, KO, P, PD, PX. (Hol van már a reggeli jelzéstelenség?!) Fenn vagyunk az Égés-tetőn, velünk egy szintben pár száz méterre a turistaház antennája virít. Csak egy a baj: közöttünk és közötte igen nagy közbevetés van... Azért ezen még által lehet menni, de nem egy leányálom. (Ezt a csapat hölgytagjaitól tudom meg útközben.)

864 m. A nagy-hideg-hegyi turistaház terasza. Négy zöld borítású asztal, székek. Pihenő turisták. A szénsavas üdítők drágák, inkább teát iszunk. Fogy a csopi-roki, sóm sogyoró... A nap süt, a szél csak lengedez, a kilátás szuper. Lelkünk mélyéről kellemes érzetek áradnak felfelé, hogy aztán arcunk alapvető beállítását megváltoztatva, jellegzetes kifejezésformában manifesztálódjanak... (Jól érezzük magunkat, mosolygunk.) A helybeli kutyus egy kicsit félénk, így aztán nem tudom meg, hogy szereti-e a kukoricapelyhet...

Sajnos indulnunk kell hazafelé. A Hálás-bércen ballagunk lefelé, beszélgetve, gondolkodva. Útközben kitérünk egy kilátóhelyre (KD jelzés), de csak hely van, kilátás nincs. Meredek lejtő, a távolban Kóspallag apró házai. Még három kilométer... Még kettő... Még egy... Erőnk megfogyatkozik, leülünk pihenni, Laci sehol. Kezdünk attól tartani, hogy eltévedt. Aztán persze megjön. Elveszett, és megtaláltatott...

Még néhány száz méter és feltűnik a Kisinóci-turistaház. Búcsúpecsét, búcsúfotó. Húsz perc után megjön a busz, indulunk haza. Viszlát, Börzsöny!

Kóspallagon kinn ülnek az utcai padokon az öreg nénik, bácsik: zajlik a társadalmi élet... Kismaroson mindenki leszáll a buszról, és elindul a vasútállomás felé. Jó hosszú sor alakul ki a pénztárnál. A vonat öt perc múlva itt lesz! Folyik a jegykiadás, telik az idő. A túravezető uralkodik magán (Péld 25:28). A kanyarban feltűnik a vonat, a sor még mindig hosszú...

A vonat megáll, az ajtók kinyílnak, az emberek sorba felszállnak... Aztán felhangzik a fütty, és az ajtók becsukódnak!

...Phú, mindannyian fenn vagyunk! Ez nem volt semmi! Kényelmes ülőhelyeinken pihenjük ki a nem várt izgalmakat. Beszélgetünk, értékelünk, tervezgetünk. Aztán ismét feltűnik a Nyugati, a túrának vége. Kár. De hat nap múlva folytatjuk a Tátrában!

-A3-

Túralista