Kéktúra a Budai-hegységben (1998. május 17.)

Bizony borongós, esős reggelre virradtunk május 17-én. Tekintettel az időjárásra és a közelgő vizsgaidőszakra, csak néhány igazán elkötelezett túrázó - két mindenre elszánt hölgy és öt edzett ifjú - mert vállalkozni a tátrai túra soros edzőtúrájára.

A Hetek a Nyugati-pályaudvaron találkoztak 9:00-kor, majd a helyi vasúttal (népszerű nevén "Piroskával") Piliscsabáig utaztak. Itt, ahogy ez tapasztalt túrázókhoz illik, lepecsételtették igazolófüzetüket, majd elindultak meghódítani a Budai-havasokat.

Szép, lankás, üde zöld tájon haladtak. "Futólag" vetettek egy-két pillantást a környező hegyekre, fákra, virágokra, de, ahogy ez tapasztalt túrázókhoz illik, nem pazarolták drága idejüket ilyen apróságokra...

Az első pihenőt egy rövid taktikai megbeszélés okán tartották, mikor a térkép is előkerült a túravezető hátizsákjából. Ám végül bölcs, szellemi megfontolásból egyhangúlag lemondtak az Ördögoltár nevezetű szikla megmászásáról, és bevetették magukat a budai rengetegbe...

Az időközben rohamosztaggá alakult túracsapat nem tétovázott, hanem határozott, nagy léptekkel haladt előre a Kőris-völgyben. Miután árokba szorítottak egy kósza biciklist és jó útra térítettek néhány eltévedt kirándulót, hőseink megmászták az első igazán jelentős emelkedőt. A sikeres teljesítésben komoly motiváló erővel bírt az a tábla csokoládé, melyet gondos túravezetőjük hozott a megpróbáltatások, és a személyét érő támadások ellen. Taktikai húzása (és a csoki is) jónak bizonyult.

A Nagy-szénás (550 m) oldalában a csapat egy része, nem látván más módot a tempó visszafogására, ebédelni kezdett. Ez a húzás is jónak bizonyult, és sikerült az égieket is megnyerni hozzá, ugyanis elkezdett esni a várva várt eső. Túrázóink azért várták ezt a természeti jelenséget ennyire, mert a túra kezdett szokványos jelleget ölteni, és ezt nem viselte volna el edzett, sokat próbált, megkérgesedett turista lelkük...

Alapos túravezetőjüket és beépített emberét azonban még ez sem riasztotta el, ők továbbra is keresték a jó irányt. Egy elvetemedett túrázónak pedig az a képtelen ötlete támadt, hogy felülnézetből készítsen képet a csapatról. Ez meg is történt, miután a fáról sikeresen a többiek nyakába zúdította az összes vizet...

Hőseink az eső után is rendületlenül folytatták útjukat a rengetegben és végre elérték céljukat, a teljesen rombadőlt Zsíros-hegyi-turistaházat. Itt elfogyasztották a megérdemelt csokoládét és újabb rövid taktikai megbeszélést tartottak.

Végül úgy döntöttek, hogy a kék jelzésről letérve vetnek egy futó pillantást a közeli Ördöglyuk-barlangra is. Nagy meglepetésükre a barlangnál felkészült barlangászok fogadták őket, s hőseink - akik, a kedves olvasó már bizonyára kitalálta, távolról sem a meghátrálás emberei - csatlakoztak hozzájuk. Miután körülövezték magukat a megfelelő felszereléssel (overál, sisak, lámpa, barlangász), és megkapták a kellő buzdítást - mely szerint eddig ugyan még mindenki túlélte, de jobb, ha erősen kapaszkodnak a kötelekbe - elindultak lefelé a barlangba...

(Figyelem! Mindaz, ami az átélt élményből a következő sorokban leírásra kerül, csak halványan érzékelteti az átélt megpróbáltatásokat, mégis kérjük, hogy gyengébb idegzetű olvasóink az esetleges orvosi problémák elkerülése érdekében ugorjanak az utolsó bekezdéshez!)

Az Ördöglyuk-barlang mészkőbarlang, melyet a repedéseken beszivárgó víz alakított ki, és amelyet a század elején lelkes barlangászok tettek járhatóvá - legalábbis egy darabon - a nagyközönség számára. A barlang tele van hosszabb-rövidebb járatokkal, folyosókkal, és ezért erősen emlékeztet egy XXL-es méretű sajtra...

Több nagyobb üreget is kialakított a természet, többek között az ún. Elosztó-termet, ahonnan a legtöbb járat kiindul, és ahol az eltévedt amatőr jobban teszi, ha vár, amíg rátalálnak. Hőseink megpróbáltatásai is itt kezdődtek el igazán... Először - a hátul maradtak legnagyobb megdöbbenésére - az elöl járók egyenként "beolvadtak" a falba, majd némi kúszás-mászás után egy Micimackónak is szűk járaton át bepréselték magukat a következő terembe, ahol több-kevesebb sikerrel és csúszással megmászták a falat... És ez így ment egy órán keresztül!

Közben persze megcsodálták a barlang nevezetességeit is: volt ott félkész cseppkő, néhány ijedségtől kővédermedt élőlény (papagáj, bagoly, manó), pár csepp víz és némi denevér-ürülék. Végső próbatételként a csapat tagjai felküszködték magukat egy már-már megszokottá vált szűk, kapaszkodó nélküli járaton, majd gumimaci módjára kicsúsztak a szabadba. Itt mély lélegzetet vettek, és nagyon megkönnyebbültek...

Ezután már jöhetett bármi - Remete-szurdok, eső, kullancsok, varangyok és pomogácsok - hőseink minden akadályon átjutottak, és elérték a Hűvösvölgyet. A pecsételés itt is sikerrel járt, bár az állomásfőnök megjegyezte, hogy jobban is siethettek volna...

Ám ez a megjegyzés már nem nagyon rázott meg senkit. A csapat tagjai éppen elérték a negyedóránként járó villamost, majd a Moszkva-téren vettek érzékeny búcsút egymástól.

Szóval, ez a túra is fantasztikus volt! Viszlát legközelebb!

Gyüre Anita

Túralista