Első túránk a Gerecsében (1999. március 6.)

Vannak túrák, amikről nehéz tárgyilagos, 'korrekt' beszámolót írni. Ez a mostani is ilyen volt, számomra nagyon sokat jelentett. (De azért megpróbálok objektív maradni.) Szóval, egyrészt imameghallgatás volt ez a túra, mivel előtte a meteorológusok fabatkát sem adtak a szép időért, ám a beígért viharos eső csak késő délután érkezett meg. Másrészt olyan szép tájakon jártunk, melyekről sejtésünk sem volt (útikönyvünk nincsen, a térképről meg nem derült ki). Budapesttől nem messze, a Dunazug-hegység legnyugatibb tagja, a Gerecse igazi kincseket rejteget! Végül és legfőképpen ez volt az első alkalom, hogy a menyasszonyommal túrázhattam együtt.

A buszozás után Nyergesújfaluból indultunk el 9 óra tájban. Bajót előtt megreggeliztünk, majd - miután a faluban többször is eligazítottak bennünket - elindultunk, hogy megmásszuk az település melletti Öreg-követ. Itt egy kedves esemény történt: az egyik falubeli (félve, hogy nem adott elég pontos információkat nekünk, s így eltévedünk) utánunk rohant a hegyoldalon, és nagy lihegés közepette még egyszer elismételte az útvonalat... Most is jó visszaemlékezni lelkes segítőkészségére.

Hamarosan elértük a kék omega jelzést, majd az első fehér sziklafalat is. Nem tudtuk megállni, hogy ne másszunk fel rajta, bár első kísérleteink egy kicsit suták voltak... Aztán felértünk az északi mellékcsúcsra, ahonnan szó szerint szédületes kilátás nyílt kelet és dél felé. (Csak ámultunk és bámultunk.) Szilárd az egyik sziklafalban talált egy fotel alakú mélyedést, amely szinte irányította tekintetét... (Lásd még Poe: Aranybogár c. novelláját.)

Az Öreg-kő csipkézett gerincén indultunk el a csúcs (374 m) felé, ám Kovách Andrással nem bírtuk megállni, hogy a fehér falakon ne másszunk le - hogy aztán a csúcsot is mászva érjük el. (Ennek aztán némi izgalom és lábzúzódás lett az ára, de megérte.) A legnagyobb élmény azonban a csúcsról lejövet ért minket, amikor először fentről, aztán lentről csodálhattuk meg a Jankovich-barlang óriási termét és 15-20 m magas kürtőjét. Hosszú perceket töltöttünk a hatalmas üregben, nézelődtünk, fotóztunk, illetve a könnyebb falakat ki is próbáltuk. Valamint elhatároztuk, hogy feltétlenül visszatérünk majd, mert nagyon szép hely.

Ám a barlangból kijőve sem értek véget kalandjaink. Előbb az Öreg-kői zsombolyba kukkantottunk be, majd némi nehézség árán (A2 lábába fogódzkodva) kimásztunk egy sziklafal tetejére, melynek keleti oldala rendkívül meredek volt. (Később kiderült, hogy sziklamászó hely, komoly utakkal.) Mi egy kevésbé veszélyes részen ereszkedtünk le, de így sem unatkoztunk: több helyen csak 'érdekes' tornamutatványok árán jutottunk túl.

Az öreg-kői komplexum emlékezetes látnivalói után lepihentünk egy kicsit, majd az országos kék jelzést követve dimbes-dombos erdőkön és réteken, valamint egy mélybe vágott löszúton keresztül gyalogoltunk be Mogyorósbányára. Ez egy hangulatos, hegyektől övezett falucska (szlovák beütéssel), ám sajnos a Kék-túra pecsétet sehol sem leltük benne. [Azóta kiderült, hogy a pecsét a Kakukk büfében található - a Szerk.]

A faluból nagy kakaskukorékolások közepette kapaszkodtunk fel a bibliai nevű Kőszikla (297 m) oldalában. (Figyelem, a túracsapatunk nem erről a helyről, hanem az igazi Kőszikláról kapta a nevét!) Felérve leheveredtünk a fűre, élveztük a napsütést, az első tavaszi illatokat, a langyos szellőt, a bogarak zümmögését.

Merengésünkből Szilárd kiáltásai riasztottak fel bennünket, aki jó fotótémát keresve úgy 20-30 méterre sétált el tőlünk, mikor hirtelen elfogyott lába alól az ösvény: a hegy függőleges sziklafalakkal szakadt le a Duna völgye felé! Persze mindannyian odasiettünk, hogy a nem mindennapi sziklákat és a fantasztikus kilátást megcsodáljuk (a panoráma a nyitrai Tribecstől a Börzsönyön át a Budai-hegyekig terjedt). Szil sűrűn kattogtatott, s néha meglehetősne kies(ésveszélyes) helyekre ültetett le bennünket...

A hegyről egy keskeny ösvényen és szép napsütésben ereszkedtünk le a tokodi pincesorhoz, ahol végre kéktúra-pecsétet is találtunk. Efölött érzett lelkesedésünk hangos megnyilvánulásait csak a pecsétet őrző kutyák csaholása harsogta túl. Szerencsére a háziasszony időben jelent meg a színen...

Azt gondoltuk, utunk további részei már nem lesznek annyira érdekesek, de persze tévedtünk. A Hegyes-kő megmászása majdnem alpesi élményt jelentett, kiemelkedő, fehéren ragyogó sziklatömbjét egy omladékos szerpentinúton kellett megközelíteni (311 m-es magasságát beszoroztuk tízzel, és máris a felhők fellett éreztük magunkat). A hegyen boulderezés és egy érdekes reibung-imitáció következett (Vibramos talpúak előnyben!), aztán csak szaladtunk, szaladtunk - előbb fenyvesben, aztán mezőkön keresztül...

Később, a szántóföldek mentén már csak bandukoltunk.

Még később, a tokodi lösz-szakadék szélén pedig toporogtunk. (Valamint ráncolt homlokkal kerestük az átkelési lehetőséget. Aztán persze ez is meglett.)

A Nagy-Gete (455 m) megmászása és a Dorogba történő leereszkedés viszont már egész gyorsan ment, ugyanis utolért minket a beígért ESŐ! (Bár a monszun szó jobban fedi a valóságot.) Vízhatlan kabátjainknak köszönhetően nadrágjaink teljesen eláztak... De mivel nem volt annyira hideg, nem lett semmi bajunk. Hála az Úrnak, a túra legvégén, Dorogon sikerült pont elérni egy pesti buszt, így egész hamar hazaértünk.

Röviden s tömören: ma is nagyon-nagyon jó visszaemlékezni erre a túrára. Köszönjük!

-A3-

Túralista