Túrafelszerelés (kisokos)
Íme a megígért technikai cikk, melyből mindenki megtudhatja, hogy mit is kell venni & vinni egy hosszabb gyalogtúrára. A felsorolt dolgokra a háromnapos "középtúrákon" és a másfél hetes "nagytúrán" egyaránt szükség lesz, legfeljebb a mennyiségük változik.
A felszerelés darabjai öt nagy csoportba sorolhatók: technikai cuccok, ruházat, egészségügyi felszerelés, élelmiszer és egyéb. Részletes jellemzőiket az egyes pontoknál soroljuk fel, most csak néhány jó tanács (az okos ember más kárán tanul):
– lehetőleg mindenből
a legkönnyebbet és legkisebbet válasszuk,
– a nem kötelező (a
szövegben: dőltbetűs) dolgokat csak akkor hozzuk, ha tényleg szükségét
érezzük,
– az ajánlott
maximális összteher férfiaknál 24 kg, hölgyeknél
20 kg – ezen értékek fölé csak az menjen,
aki bírja!
Ami pedig a csomagolás általános alapelveit illeti:
– mindent vízhatlan
csomagolásban (azaz nylonban) hozzunk, különösen a hálózsákot,
a ruházatot és a papír anyagú dolgokat,
– ne hagyjuk a csomagolást
másra; tudjuk, mit hova tettünk!
Ha elsőre nehézkesen is menne az egész vásárlási és csomagolási procedúra, ne izguljunk: gyakorlat teszi a mestert! A harmadik-negyedik túránál már szinte automatikusan megy a dolog... Ha pedig valamit még a cikk elolvasása után sem tudtok, kérdezzetek bátran!
Hát, akkor vágjunk bele!
1. Mit kell hozni?
I. A technikai felszereléshez tartozó tárgyakat aszerint osztjuk kétfelé, hogy mindenkinek szüksége lesz-e rájuk vagy csak sátranként kell-e egy-egy darab belőlük.
Amire mindenkinek szüksége lesz:
- hátizsák
(ha lehet, belső merevítéses típus,
min. 70 l űrtartalommal)
- hálózsák
(kb. +5 fokig kell komfortérzést biztosítania)
- polifoam/isolier
szivacs
- kulacs, pohár,
főzőedény, tányér (lehetőleg fémből legyenek,
kevésbé törnek)
- evőeszközök
(+ konzervnyitó)
- mosogatószer
és -szivacs
- elemlámpa
(kicsi, pótelemekkel)
-
tartalék nylonszatyrok (pl. a szennyes ruhák számára,
szemetesnek, stb.)
Amire sátranként lesz szükség:
- sátor
(+ sátortisztító rongy)
- gáz/benzin/spirituszfőző
(legjobb a gázfőző, abból is a szelepes palackos)
- gyufa/öngyújtó
- kis hátizsák
(élelmiszer-vásárláshoz
és a rövidebb túrákhoz)
II. A turista ruházat fő jellemzője, hogy réteges - az egyes rétegek pedig könnyűek és jól szigetelik a hőt. Ez persze napsütéses időben nem annyira fontos, de egy hegygerincen mindenre fel kell készülni.
Ami a ruhák mennyiségét illeti: ezt mindenkinek a saját igényei, teherbíró képessége és "mosási hajlandósága" szabják meg. (Én általában 4-5 pár zoknit, 3-4 adag alsóruhát, 2 flanelinget és 2 törülközőt szoktam bepakolni.) A ruházatot három csoportra lehet osztani: a nappal hordott “straparuházatra”, az esti-éjjeli “pihenőruházatra” és az egyéb ruhaneműkre.
Nappali ruházat:
- túrabakancs
(bejáratott)
- térd/bokazokni
- alsóruházat
(pamut/speciális műszál)
- túranadrág
(a jó túranadrág
strapabíró, nem szorít és legalább térden
alul ér - így egy térdzoknival teljes védelmet ad)
- turistaing (flanel)
- könnyű
pulóver/polár felső
- esőköpeny (erős
anyagú, különben nem sokat ér)
- esőnadrág
(pl. a legújabb "lélegző" típusok)
- hegymászó
dzseki (szintén "lélegző")
- kendő/baseball
sapka
Esti-éjjeli ruházat:
- könnyű
tornacipő (este papucsként használhatjuk, de akkor is jó,
ha feltöri a lábunkat a bakancs)
- szabadidő
ruha (este melegítőként, éjszaka hálóruhaként funkcionál)
- sapka,
sál, kesztyű (könnyű anyagból!)
Egyéb ruhaneműk:
- törülközők
- konyharuha
III. Az egészségügyi felszereléshez rengeteg apróság tartozik, ezért teljes lista előállítására nem vállalkozhatunk. Az alábbiakban csak a legfontosabbak kerülnek felsorolásra, ki-ki döntse el, hogy még mit akar ezeken kívül hozni.
- szappan,
sampon (kevés!)
- fogkefe, fogkrém
(félig üres tubus fogkrémet hozzunk, ha lehet)
- napszemüveg,
naptej
- bőrápolókrémek
(arc-, kéz- és lábápoló krém -
a lábhoz pl. szarvasfaggyú)
- fésű, kis tükör,
egyéb
piperecikkek
- borotválkozási
cucc (pengés!)
- ragtapasz
& kötszerek
További egészségügyi darabok:
- gyógyszerek
(ajánlott: vitaminok, láz- és fájdalomcsillapító,
izomgörcsoldó, hasfogó széntabletta, orrcsepp, Demalgon
(fogfájásra), Oxycort (rovarcsípésre), égés utáni spray, sebhintőpor,
stb.)
-
gumifásli, térd- és bokafix
- papír zsebkendő,
szalvéta, WC papír
- varrókészlet
(tű, cérna,
kisolló, csat, foltanyag, szigszalag, biztostű, hajgumi, stb.)
- cipőápoló krém,
cipőtisztító rongy
- mosópor
(kevés!)
- spárga
(teregetéshez)
IV. És most érkeztünk el a túracucc legkritikusabb részéhez: az élelmiszerekhez. Az a helyzet, hogy ezekkel mindig baj van. Még ha – nagy ritkán – sikerül is optimálisan pakolni (azaz mindenből csak a szükséges mennyiséget cipeli az ember), másfél hét után már nagyon hiányoznak az otthoni ízek... Ilyenkor még a legfinomabb müzli sem ízlik. Ennek ellenére figyeljünk oda, hogy mi kerül a zsákunkba, nehogy úgy járjunk, mint az egyik barátom, akinek az édesanyja 6-7 db 450 g-os főzőkonzervet pakolt be az egyik gerinctúrára! A fiú kénytelen volt a 2. napon szétosztogatni őket...
Az élelmiszerekkel kapcsolatos alapszabályok a következők:
- a csomagolóanyagok
súlya és mennyisége minimális legyen (azaz kevés fémkonzerv; amit lehet, műanyag
dobozban, stb.),
- víz van a
helyszínen, ezért a cipelt élelmiszerek víztartalma
minél kisebb legyen (pl. aszalt, porított, koncentrált
változatok),
- a gyorsan romló
vagy könnyen sérülő termékeket kerüljük,
- ne spóroljunk,
most tényleg érdemes jót és finomat venni!
További fontos tudnivaló, hogy a gerinc környékén 3 naponként tudunk élelmiszert vásárolni, de a választék elsősorban az “alapvető” kategóriára korlátozódik, így vannak termékek (pl. müzli), amikből 10 napra valót kell hozni. Az alábbi mennyiségek inkább maximumok, azaz étvágytól függően kevesebbet is lehet hozni, ám többet nem érdemes. Íme tehát az "étlap":
- 1,5 kg kenyér
(különösen jók a barna-, illetve maggal dúsított
kenyerek)
-
fél rúd szalámi/kolbász (száraz
és füstölt, azaz nehezen romló húsáru
legyen!)
- 1 kis doboz
vaj (csak pár napig használható)
- 1 doboz kockasajt
vagy 1 db füstölt sajt
- 4-5 db kiskonzerv
(minél több fajta!)
-
2-3 db főzőkonzerv (szintén)
- 3-4 zacskó
levespor/kínai tésztás leves
- növényi
és állati porok (pl. burgonyapüré-por, fasírt-por,
stb.)
További finomságok:
- aszalt gyümölcsök,
dió, mogyoró, pisztácia, stb.
- müzli,
gabonapelyhek (+ tökmag, unalom ellen :-)
- csokoládé,
keksz, nápolyi, stb. (ezekből jó sok kell!)
-
méz, lekvár, szőlőcukor
- cukor/édesítőszer
-
kakaó, kávé, tea (a teából is érdemes
több féle filtert hozni)
- tejpor/sűrített
tej
-
italporok, pezsgőtabletták
- só, citrompótló,
fűszerek
Persze a felsorolt élelmiszerek listája korántsem teljes, ki-ki kiegészítheti ízlésének és pénztárcájának megfelelően. De ha valami új dolog kipróbálását tervezzük, először érdemes tapasztaltabb túrázókkal konzultálni.
Egyébként a felsoroltakon kívül én még egy zacskó zöldpaprikát is el szoktam cipelni a gerinctúrákra, bár néha egy kicsit összetörik utazás közben... Ha valaki már mindent bepakolt és még mindig “súlyhiánya” van, akkor tegyen be még magának néhány uborkát és paradicsomot (kemény fedelű, szellőző dobozokba!) és – ha szereti – egy-két fej sárgarépát, karalábét is (tele vannak vitaminnal és ásványi sókkal). Aki pedig még ezek után sem érzi hátizsákja súlyát, az csomagoljon be egy kisebb dinnyét is... (Vicc vót.)
V. Végül ami az "egyéb" kategóriát illeti: ide tartoznak a papírneműk és az “extra” technikai cuccok. Az alábbi tárgyak közül – az első három kivételével – egyik sem kötelező, ki-ki azt hoz, amit szeretne (és elbír).
- Biblia
(kicsi!)
-
útlevél, igazolványok
- pénztárca
(papírpénz, ha egy mód van rá)
- fényképezőgép,
objektívek
-
térképek, túrakalauzok
- állat-
és növényhatározók
-
toll/ceruza, jegyzetpapír
- hangszerek
(pl. furulya, szájharmonika)
2. Hogyan csomagoljunk?
A szakértők azt állítják, hogy a csomagolás művészet, amit csak sok-sok gyakorlás után űzhet mesteri fokon az ember. Ebben sok az igazság: általában a túra közepére alakul ki mindenkiben az, hogy minek hol a helye. És ahogy a művészeknek általában egyéni stílusuk van, úgy nincs két turista sem, aki ugyanúgy "rendezné" be hátizsákját. (Ez egyébként függ a hátizsák típusától, a cipelt tárgyak súlyától, mennyiségétől, sőt, még a turista alakjától is...)
Azért itt is van néhány alapelv, melyet érdemes betartani:
– a túra közben használt
dolgokat (pl. víz, törülköző, esőköpeny) érdemes egy-egy külső zsebbe vagy a
zsák tetejére pakolni,
– a nap végén
használt cuccok (pl. sátor, hálózsák, hálóruha)
legbelülre kerüljenek (ez elázás szempontjából is kedvező),
– az élelmiszert és
a ruhaneműket lehetőleg szeparálva szállítsuk (a két részre osztott/osztható
zsákok előnyben),
– szakértők szerint
a zsák súlypontja legalább vállmagasságban legyen – így kell a legkevésbé
görnyedni alatta,
– a háti részhez
főleg ruhaneműk kerüljenek – ez elsősorban a csővázas zsákoknál fontos,
– mindent a zsákba
tegyünk (kivéve pl. a fotómasinát),
– végül,
de utolsó sorban (ismétlés a tudás anyja): mindent
vízhatlan csomagolásban hozzunk!!!
Jó pakolást, kellemes készülődést kívánok Nektek!
-A3-